A Mindenszentek és halottak napja alkalmából - a rendőrséggel szorosan együttműködve - országszerte segítik a polgárőrök a temetők biztonságát, az oda érkezők parkolását, a környéken a biztonságos közlekedést.
A közelgő hosszú hétvégén gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak ki, hogy leróják kegyeletüket, legtöbben viszont autóba ülnek és az ország távolabbi részeibe is elutaznak. Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! A súlyos sérüléssel járó balesetek már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhetnek. Ezért fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők 2016. október 28-tól november 4-ig a közutakon (autópályákon, autóutakon, főútvonalakon és lakott területen belül), valamint a temetők környékén, amely elsősorban a forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a szabálytalan közlekedők ellen is fellépnek. Az előző évekhez hasonlóan megerősített szolgálatot látnak el a polgárőrök is, hogy ezzel is elősegítsék a meghitt megemlékezést.
Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve az ország számos helyén jelöl ki ideiglenes parkolóhelyet, rendel el forgalomkorlátozást. Kérjük, hogy figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, indulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról!
A forgalomellenőrzés mellett a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata is fokozott ellenőrzéseket tart, megelőzve, illetve megakadályozva az ilyenkor gyakrabban előforduló bűncselekmények (gépkocsi feltörések, zseblopások, viráglopások, sírrongálások) elkövetését.
Az úgynevezett alkalmi lopások elkerülése érdekében, célszerű egyfajta védelmi mechanizmust kialakítani, amely hatásos az értékek megóvására. Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak - mint például a kerékpárok, csomagok, táskák, illetőleg egyéb értékek - könnyű prédát jelentenek az elkövetőknek, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása nélkül is, könnyedén eltulajdoníthatnak.
A zseblopásokat jellemzően az utcán, illetve közlekedési eszközökön, piacokon és bevásárlóközpontokban követik el. Pénzüket, bankkártyájukat, valamint egyéb értékeiket már akkor tegyék biztonságos, nem látható helyre, amikor elindulnak otthonról. Lehetőség szerint kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat, a telefonjukat.
A megemlékezések méltóságának megőrzése érdekében Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke (a képen középen) a Polgárőrség valamennyi szolgálatban levő önkéntes bűnmegelőzője nevében kéri a temetőkhöz, emlékhelyekhez ellátogatókat, hogy legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat, figyeljék és kövessék a polgárőr irányítást, és tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársuk iránt.
Forrás: police.hu