Rólunk

Tisztelt monori Polgárok!

A rendszerváltás óta folyamatosan romló közbiztonsági helyzet, és a bűnözés rohamos terjedésének hatására országszerte sorra alakultak a lakossági önvédelmi szervezetek.
E folyamat elindítója az a felismerés, mely szerint a közrend, és a magántulajdon védelmére hívatott állami szervezetek, az állampolgárok hathatós segítsége nélkül feladatukat már nem
képesek megfelelően ellátni. A polgárőr mozgalom, valamint az egyesülési jogról szóló 1989.évi. II. Tv. Biztosít hátteret az önként tenni akaró állampolgárok szervezett részvételéhez a bűnőzés elleni fellépés, a bűnmegelőzés, a közlekedés biztonsága, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása társadalmi feladatainak megvalósításához.
A Monori Polgárőr Egyesület 1991-ben alakult meg az előbbi célok elérése érdekében. Tagunk lehet minden 18. életévet betöltött, büntetlen előéletű, lehetőleg monori lakos. Polgárőrként, mint közfeladatot ellátó személy, elsősorban a városunk közterületein, szabadidőnkben és anyagi ellenszolgáltatás nélkül teljesítjük önként vállalt szolgáltatásainkat, ezen felül a monori ünnepségek és egyéb rendezvények lebonyolításának a biztosításában nyújtunk segítséget. Egyesületünk közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, politikai pártok támogatását nem fogadhatja el és politikai pártokat nem támogathat. 2008. év óta, mint kiemelkedően közhasznú szervezet működünk, jelenleg 41 fővel. A fenntartásunkhoz szükséges anyagi hátteret elsősorban Monor Város Önkormányzata biztosítja a megalakulásunk óta, ezt támogatók és pályázatok segítségével tudjuk kiegészíteni. A Monori Rendőrkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás keretén belül egymás munkáját segítve próbálunk egy tisztább és biztonságosabb jövőt tervezni Monoron.