Kezdőlap

Írta: Monori Polgárőrség

Ifjúsági Polgárőr Akadémia tábort szervezett június 23 és 25 között a Pest Megyei Polgárőr Szövetség Tápiógyörgyén.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke tájékoztatása szerint Ifjúsági Polgárőr Akadémia tábort szerveztek, melyet Tápiógyörgyén tartottak meg. Célnak tűzték ki, hogy a tábor a részvevő gyerekeket tanítsa a hazaszeretetre, a közrend és közbiztonság védelmére, keltse fel a figyelmet a mindennapok során felmerülő problémákra, veszélyekre, illetve adjon választ arra, hogyan lehet ezeket észlelni, mit lehet ellen tenni. A táborozóknak emellett lehetőségük nyílt megszerezni és elmélyíteni a polgárőr szolgálat ellátásához szükséges elméleti illetve gyakorlati ismereteket, sport programok valamint különböző versenyek keretében összemérhették tudásukat.

 

Első nap a Polgárőrség történelmét, törvényi és jogszabályi kereteit ismerhették meg az ifjú polgárőrök, majd légpuska lövészet, illetve a lövészettel kapcsolatos elméleti és gyakorlati képzésen vehettek részt. Érdekessége volt a napnak, hogy a táborlakók megismerkedhedtek a Helpynet okostelefon és internetes alapokon működő közösségi bűnmegelőzési rendszerrel. Másnap egészségügyi és elsősegély-nyújtási ismeretek voltak, ahol elméleti és gyakorlati képzést kaptak a fiatalok, illetve gyakorolták az alapvető elsősegély-nyújtási technikákat. Volt utcai önvédelem, intézkedéstaktikai ismeretek, különböző lefogások, elfogások és alapvető önvédelmi fogások gyakorlása. Ezután a motoros siklóernyőzésről következett előadás és technikai eszközbemutató. Itt ismertetésre került a már működő légi polgárőr szolgálat célja, feladatai és lehetőségei. Szó volt az önkéntes tűzoltó és polgárőr egyesületek feladatairól, lehetőségeiről, majd egy oltási gyakorlatot mutattak be, ami során megismerkedhettek a fő feladatokkal tűz észlelése és oltása során, illetve a tűzzel kapcsolatos bejelentések legfontosabb részeiről.
Emellett volt még lovas bemutató, mézkészítés, járőr- és csapatversenyek, de a táborvezetők gondoskodtak a pihenésről, szórakozásról is.

Ez volt az első ilyen táborunk és jövőre, a következő évi tábor tervezésekor, szervezésekor már a most megszerzett tapasztalatokat is figyelembe tudjuk majd venni – mondja dr. Bilisics Péter. - A táborzárást követően is megállapítható, hogy különösebb probléma és gond nélkül sikeresen zajlott le ez a program, számtalan pozitív visszajelzést kaptunk mind a résztvevőktől, mind a szülőktől, illetve a különböző polgárőr egyesületek tagjaitól.

(Lőwinger)

Forrás: www.opsz.hu